2017. január. 19., csütörtök :: 2157 élő hirdetés

Panni robogó

„Számomra – valószínűleg azért, mert nő vagyok – a XX. század egyik legfon­tosabb változása, hogy a nők otthagyták a „babaotthont”. Lehet emancipációnak is nevezni, hogy a nők már nem édes, csacska, védel­em­re és kényeztetésre szoruló kiskorúak, hogy leszálltak a piedesztálról, amelyre állítva csodálták őket, s amely egyben lehetetlenné tette számuk­ra az önálló, szabad életvitelt. De való­színűleg éppúgy emancipálódtak a férfiak is, amikor megszabadultak attól, hogy egy életen át robotoljanak az asszonyért és a családért, minden felelősség­et, de legalábbis annak látszatát, vállalva értük.

Veterán Panni robogó

Tizen­hét éves voltam, amikor vásároltam egy Panni robogót. Nagyanyám tizenhét éves korában még az utcára se léphetett ki egyedül, „gardedám” nélkül, mert a jó hírét veszélyeztette volna. Persze 1959-ben sem volt általános, hogy egy gimnazista lány robogót vegyen, de én megtehettem. Egy „maszeknak” festettem irtózatosan ronda vásári falvédőket. A maszek jól fizetett, akkoriban ők „az élet császárai” voltak - neki is volt egy 1930-as évből származó Skodája, háza, pénze stb.. Igaz, egy évben kétszer is bevitték néhány hétre Kistarcsára, az internálótáborba. Nem csinált ugyan semmit, de hát elég volt, hogy maszek volt! Ilyenkor bizonytalanná vált az én keresetem is. Végül mégis összegyűlt az ötezer forint, megvehettem a robogót, a fenntartása pedig a háromforintos benzinnel olcsó volt. A motor maga volt a szabadság - ez is a XX. század mámora, a gyorsaság, a másoktól való függetlenség! A Panni persze szocialista termék volt. Nem drága, de rossz. Sokszor nem indult be, ilyenkor be kellett tolni. Lassan megszokottá vált, hogy tanáraim, de alkalmanként az engem megállító rendőrök is megtolták a járgányt. Végül eladtam.

Anyám 1967-ben vett egy Trabant 600-ast. Azóta autóban ülök, s bevallom, azok közé tartozom, akik a mellékhelyiségbe is azzal mennek. Közben persze dühöngök a sok hülye miatt, aki képtelen leszokni az autóról, általában véve is, a motorizáció ártalmai miatt. Csakúgy mint kortársaim nagy többsége a XX., s most már a XXI. században.”

F. Dózsa Katalin, művészettörténész

Forrás: Gerő András (szerk.) A XX. század ujjlenyomata, Városháza, 2001