2012. február. 23., csütörtök :: 1792 élő hirdetés

Csepel 125/49

Megválnék szeretett kis veteránmotoromtól. Ez egy szépen rendbetett kis gép, eredeti tulajdonosa a Csepel Művekben dolgozott, értett hozzá, alkatrészutánpótlása tökéletes volt, nem kellett soha kókányolnia, tehát motorikusan ma is jó állapotban van, csak az elektromos rendszerét kellett felújítani, hogy megbízható legyen, de könnyen is indul! Nem kirakati motor, bármikor rá lehet ülni és menni vele. Kisebb túrákon már kipróbáltam, nagyszerűen lehet vele motorozni, nagyon jól megállja a helyét a városi forgalomban is. A felújítás során az eredetiséget tartottam mindenek előtt szem előtt (ami festve volt, az festve van, sőt, ahol olyan jó állapotú maradt a festés és a csíkozás, az meg is hagytam, sok helyen a króm is eredeti, de ahol kellet, ott újrakrómoztattam, csak az elsőlámpatartók utángyártottak, az egész motor eredeti), de úgy van összerakva, hogy könnyen le lehessen műszakiztatni, amihez minden papírja meg is van(régi forgalmi, hagyatékolási szerződés, adásvételi). Ez a gép jó választás azoknak, akik nem csak nézegetni akarják motorjukat, hanem élvezni szeretnék a motorozás adta örömöket, de természetesen jó választás lehet gyűjtőknek is. Ajánlom mindenkinek, aki egy igazán szép és ritka veteránmotort szeretne birtokolni egy jobbfajta robogó áráért!
Csepel 125/49

Tulajdonságok

Márka: Csepel
Évjárat: 1949
Hengerűrtartalom: 125 cm3
Állapot: normál
Ár: 500 000 Ft
Okmányok: szürke forgalmival

Hirdetés adatai

Feladva: november. 1.
Megtekintve: 1146 alkalommal

Hirdető adatai

Név: Oláh Tamás
Lakóhely: Debrecen
Telefonszám: 06305824821
E-mail: magyar_simsonos@freemail.hu

Kérdezz a hirdetőtől!

1. Kovács Zoltán november. 1., kedd, 20:24
ritka szép motor!
2. Rózsa Krisztián november. 1., kedd, 22:46
Gyönyörűen néz ki!
3. Oláh Tamás november. 2., szerda, 16:39
Köszönöm a dicsérő szavakat. Dolgoztam vele, míg ilyen szép lett, de maga a kiindulási alap is jó volt!
4. Zsanér november. 5., szombat, 18:17
Nagyon "SzuperGép" Gratulálok én is.

Ha kérdést szeretnél feltenni, akkor jelentkezz be!


Hasonló hirdetések

Még több veterán Csepel apróhirdetés!

Összefoglaló oldal: Magyar veterán motorkerékpárok » Csepel